Hírek : Schumacher visszavonulásában Alonso is szerepet játszott |
Schumacher visszavonulásában Alonso is szerepet játszott
2007.09.06. 14:05
A tavaly év végén visszavonult hétszeres világbajnok, Michael Schumacher egy spanyol nyelvű lapnak adott interjúban elismerte, hogy Fernando Alonso kiváló szereplése is hozzájárult ahhoz, hogy befejezze Forma-1-es pályafutását.
A német pilóta, sikereinek csúcsán többször is elmondta, hogy majd akkor fejezi be a versenyzést, amikor jön egy fiatal versenyző, aki rendszeresen legyőzi őt.
A 38 éves klasszis a Gentleman című spanyol nyelvű hetilapnak elmondta, alapvetően azért döntött a 2006. évi "nyugdíjba vonulás" mellett, mert azt vette észre, hogy a sportág iránti lelkesedése kezd alábbhagyni.
Mindemellett aztán megjelent Fernando Alonso is a színen, aki 2005-ben elhódította Schumachertől a világbajnoki trófeát, majd következő évben újra legyőzte a németet: "Mindig is mondogattam, ha jön egy fiatal pilóta, aki megelőz engem, akkor az azt fogja jelenteni számomra, hogy be kell fejeznem a pályafutásomat."
Schumacher azt is elárulta, hogy szimpatizál egykori riválisával, akinek az utóbbi időben keményen meg kell küzdenie a sajtó támadásaival.
"Döbbenten tapasztaltam bizonyos újságírók fejtegetéseit"- mondta a német. "Alonso minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka, ám arrogánsnak és megközelíthetetlennek állítják őt be…"
|